Negative Corridor

tisztázzunk valamit. tudom, hogy az egész blog kicsit sötét hangulatú, az első két bejegyzésem elég komor, a harmadikban pedig már arról beszélek hogy az élet szép. ez ellentmondásnak tűnhet, de én nem azt mondom hogy az élet tökéletesen csodás, csak azt, hogy a sok akadállyal és rossz dologgal együtt is élvezhető, legalábbis számomra. általában rengeteget nevetek, de van amikor alig bírom abbahagyni a sírást...

 amiket leírok leginkább olyan gondolatok, amik csak úgy jönnek belőlem... nem sokat írtam eddig olyanokról, hogy a józsi ma átjött és kártyáztunk (!), vagy tegnap hogy berúgtam... lehet hog ilyenekről is szó lesz, de az egy másik kategória. csak ennyit akartam... =)

miért van az hogy ahogy olvasgatom a blogokat egyre szánalmasabbnak kell éreznem magam, mert mindjárt 17 leszek és még mindig szűz vagyok? nem vagyok apáca, nem vagyok prűd de mégis... elgonolkozom azon hogy akkor most én vagyok a rossz, vagy ők? persze lehet hogy csak a szokásos paranoia... mert mindig találok valamit amin lehet idegeskedni.

mint amikor halálos vagy legalábbis súlyos betegséket tüneteit vélem felfedezni magamon... egy napon át azon rágódom hogy mi lesz hogyha meghalok, erre másnapra elmúlik az egész. vagyok annyira kíváncsi hogy ne féljek a haláltól, de nem várom, mert annyi mindent ki kell próbálnom még... és a szeretteimnek sem szeretnék csalódást okozni. legfőképpen Őt nem akarom elveszíteni...

szomorú amikor azt olvasom egy blogban hogy valaki mennyire utálja az életet és legszívesebben meghalna... hogy lehet ennyire mélyre süllyedni? tudom hogy néha nehéz, és ez közhely de az öncsonkítástól semmi nem fog megoldódni... tudom milyen érzés amikor annyira szarnak tűnik minden hogy az ember csak ül és egyfolytában bőg, és arra gondol hogy egy vágás talán segítene, de én végül sosem tettem meg. lehet mondani hogy gyáva vagyok, de nem az a gyáva aki nem tudja megállni, és tudja hogy nem szabadna csinálnia, de képtelen ellenállni a kísértésnek?

hogyha nem csak ürügyeket keresnénk arra, miért érezzük szarul magunkat minden sokkal könnyebb lenne. mert én is fel tudnék sosolni ezer okot ami miatt szörnyen érezhetem magam, rosszabb pillanataimban meg is teszem, de ezer olyan dolog is van ami miatt érdemes élni, és ami hiányozna ha nem lenne...

néha kénytelen vagyok azt hinni, hogy az emberek lelkét csak a hazugságok éltetik... nehéz őszintének lenni másokkal. a legnehezebb viszont mégis magaddal őszintének lenni - mert magad elől nem futhatsz el... gyűlölheted magad, de sosem szakadhatsz el önmagadtól. túl sokszor hazudunk saját magunknak, és túl sokszor hiszünk a hazugságainkban.

nem nem vagyok depressziós. mondhatjuk hogy boldog életem van, nincs okom panaszkodni, tudom. de ettől függetlenül pesszimista vagyok. mert egyre többet kellett csalódnom az emberekben, és kiszakítottak abból az álomvilágból amiben éltem. ahol az emberek megértették egymást, ahol létezett az önzetlenség, ahol nem mindenki a saját hasznát kereste, ahol nem késeltek meg ötszáz forintért... néha még mindig oda menekülök, ha már úgy érzem nem bírom tovább. nem nincs elmebajom és nem szorulok kezelésre. te is menekülsz még ha nem is tűnik fel, vagy nem akrod beismerni magadnak. mindannyian menekülünk...

persze semmi jogom nincs ezekről beszélni. mert én is ugyanolyan bűnös vagyok. nem hiszem azt hogy én nem követem el ezeket a hibákat - megteszem. de ebben a világban sajnos esélyünk sincs másnak lenni mert ha mégis megpróbálod eltaposnak... és itt most nem arra gondolok hogy milyen ruhákat hordasz vagy hogy milyen zenét szeretsz... itt a hétköznapi kis bűneinkről van szó.  ha életben akarsz maradni jobbnak kell lenni másoknál. ez egy egyszerű verseny, amiben csak csalással lehet nyerni...

az igazság az hogy szembe kéne néznünk a valósággal, de ez olyan nehéz. és amíg ez így van addig nehéz változtatni is. mert addig nem látunk tisztán amíg reménykedünk. amíg hiszünk valamiben. amíg van mit veszítenünk. amíg élünk...